ÜDVÖZÖLLEK

A 100 ÉV FELÉ VEZETŐ ÚTON!

Úgy döntöttem, hogy boldog leszek

mert az nagyon egészséges! 

Rippel Ferenc -többszörös állami díjjal kitüntetett, kilencszeres világrekorder- artistaművész, csontkovács, természetgyógyász,  testmanipulátor vagyok. Sokszor körülutaztam a földet és a világ szinte minden szegletében megfordultam már. Azon a több mint tízezer előadáson, amit eddig a színpadon töltöttem, nézők millióit kápráztattam el a testvéremmel együtt, mint Rippel Brothers. Eddig kilenc egyedi világrekordot állítottunk fel földön, vízen és levegőben, a jelen pillanatig a Föld leghíresebb műsorainak színpadain lépünk fel különleges előadásainkkal, amiért megkaptuk Magyarország Érdemes Művésze díjat.

Eddigi életutam során rengeteg tapasztalatot, élményt és inspirációt kaptam, amit igyekeztem feldogozni, hasznosítani. Jártam nagyon gazdag országban, ahol a betegség ugyanolyan rossz és nehéz, mint a legszegényebb országban. Rájöttem, hogy a jólét csak egy bizonyos fokig felel az emberi egészségért. MÁR NEM A FÖLDI JAVAK MEGSZERZÉSE A LEGFONTOSABB, HANEM SOKKAL INKÁBB AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSE.

Az elmúlt években a szabadidőmben több ezer órányi kutatómunkát végeztem az egészséggel kapcsolatban különböző  földrészek városaiban, az utcákon, házakban, könyvtárakban és persze az interneten, mire rájöttem, hogy nagyon sok információ rejtőzik előttünk csak nem tudunk róla. Információ arról, hogy hogyan éljünk és mit is jelent az egészség. Merthogy én is elindultam a lejtőn lefelé, de időben észbe kaptam és kilábaltam a gödörből. Közben rájöttem, hogy megelőzni a bajt sokkal egyszerűbb, mint kilábalni a betegségből, de ha már a padlón vagyunk, akkor tudnunk kell, hogy onnan is van kiút!

A GO➞100! ‘Cél a 100év’ program célja az, hogy egyszerűen megmutassam és átadjam azt a fontos tudást, amitől biztosan jobbá, szebbé, vidámabbá, hosszabbá és egészségesebbé válik az élet mindenki számára, aki hajlandó felállni a fotelből és tenni magáért. Tehát a ‘Cél a 100év’ program nem más, mint a testünk feltuningolása, átalakítása és feljebb léptetése egy új, egy magasabb szintre. Megtapasztaljuk, hogy ha megértjük a testünk helyes működését, és elkezdjük a tudást alkalmazni, akkor minden téren megváltozik az életünk pozitív irányba. A GO➞100! ‘Cél a 100év’ Programban saját tapasztalataimmal mutatom meg neked, hogy hogyan lehet meghackelni a testet és lelket, hogy evvel is közelebb kerüljünk a kitűzött célhoz.

Cél a 100év!

“Úgy tűnik, már nem a földi javak megszerzése a legfontosabb,
hanem sokkal inkább az egészség és annak megőrzése.”

LÉPJ KI A KOMFORT ZÓNÁDBÓL

Ahhoz, hogy változásokat érj el magadon, rendbe kell rakni az életedet!

 

 

  • Életstílus / célkitűzés
  • Önfejlesztés, Tanulás
  • A tested működésének és szokásainak megismerése és rendszerezése
  • Étkezési változtatások
  • Folyadékbevitel és a deutériumcsökkentés fontossága
  • A mozgás és a sport egyensúlyának kialakítása
  • Szociális kapcsolatok ápolása

EGÉSZSÉGTUDATOSSÁG, ELHATÁROZÁS, ELTÖKÉLTSÉG, KIVITELEZÉS, KITARTÁS, KIEGYENSÚLYOZOTTSÁG=

HOSSZÚ, BOLDOG ÉS EGÉSZSÉGES ÉLET!

 

 

 

GO➞100! azaz Cél a 100év! program

 

A GO➞100! ‘Cél a 100év’ egy több lépésből álló coaching folyamat. Egyedi, személyre szabott és egymásra épülő, testmanipulációval összekötött biohacking rendszer.

0. Kiindulópont. A jelenlegi állapot felmérése és azok kielemzése
(Base inspection and  personal checkup)

1. Célkitűzés. Rövid és hosszútávú terveket, új és kivitelezhető irányok megkeresése.
(Positive vision of the future)

2. Javítási fázis. Ha hiba, eltorzulás, esetleg egyensúlyvesztés van valahol, akkor az okot megkeresve kijavítani.
(Self healing)

3. Pozitív változások ideje. Megismerni a test működését, adaptálni a ketogenesis alapjait kialakítani a megfelelő mozgástkultúrát,
beállítani az cirkadián ciklust, rendbe rakni a gerinc és a test állapotát.
(Return to the LIFE)

4. Jövőkép. Haladni a hosszútávú célok elérése felé az eredmények megtartásával.
(Enjoy the journey)

5. A TÖKÉLETES ÁLLAPOT ELÉRÉSE! #Revesre Aging
    (The Goal is the optimal health for lifelong!)

6. A tudás felhasználása és továbbadása. #biohacking
   (Continuously learn and pass on the knowledge)

7. Élvezd az Életet! Egészségedre! (ENJOY THE LIFE)

JELENTKEZÉS a GO➞100! KONZULTÁCIÓS PROGRAMRA

amely egy több lépésből álló coaching folyamat. Egyedi, személyre szabott és egymásra épülő, testmanipulációval összekötött biohacking rendszer.

© RIPPEL BROTHERS entertainment. Alapítva: 1989