Rippel Testvérek - Biográfia

Erőteljes, dinamikus zene és lélegzetelállító fény-effektusok közepette megjelennek a Rippel fivérek: egy mozdulattal letépik magukról a mátrixkosztümöt és kezdődik a nyaktörő, embert- és artistát próbáló mutatvány vagy éppen egy újabb világrekord születik.

Aki már látta a Rippel testvérek produkcióját, az tudja, hogy utánozhatatlannak és szinte kivitelezhetetlennek tűnik, ahogy a „nehézsúlyú” artisták, a maguk 90-90 kilogramm súlyával és 180-180 centiméter magasságával, látványos mozdulatokat összefűzve emelik egymást a magasba. Megjelenésük alapján a Rippel fiúk inkább a body buildingesek világába illenek, mint cirkuszba, hiszen látványelemeik a legerősebb testépítőket is lenyűgözik. A meghökkentő mutatványok mögött persze sok év tapasztalata és kemény munkája rejlik. Eddig több, mint tízezer előadást tudhatnak maguk mögött, a nézők és producerek egyaránt rajonganak értük.

Életútjuk kacskaringós, de egyre feljebb vezet. A két testvér szinte előbb tudott a gumiasztalon szaltózni, mint járni. Nem csoda, hiszen Ferenc és Viktor híres artista-dinasztia tagjai. Szüleik, artistaművészként, Trió Cortez néven járták a nagyvilágot az ötvenes évek közepétől. Habár akkoriban nagy volt a kísértés, hogy külföldön kezdjenek új életet, ez fel sem merült bennük. 1973-ban azonban, második fiúk születése után végleg szögre akasztották csillogó jelmezeiket és inkább a fiúk képzésével foglalkoztak, miközben mérnökként illetve könyvelőként helyezkedtek el.

Ferenc, sodró lendületű, sokat rögtönző komikus, míg Viktor visszafogottabb és megfontoltabb, így tökéletesen kiegészítik egymást. Négy évesen kezdtek szertornázni és hamar kiderült, mennyire tehetségesek, ráadásul milyen jól tudnak együtt dolgozni. Az Állami Artistaképző Intézet elvégzése után Bulgáriában majd Szovjet-unióban próbálgatták szárnyaikat kötelező jelleggel. Munkájuk során sokszor próbálták őket szétválasztani, de ok kitartottak elképzelésük mellett, hogy családi összeállításban szeretnék meghódítani a közönséget.

Az orosz artisták szárnyai alatt aztán sokat fejlődtek és rengeteg segítséget kaptak kezdeti próbálkozásaik tökéletesítéséhez. Némi nosztalgiával mesélnek azokról az időkről, amikor állandóan kék-zöld foltok borították testüket a sok esés miatt. De megérte, mert ott alakult ki jelenlegi technikájuk és munkájuk alapja. Amikor már úgy érezték készek a megmérettetésre egy éles váltással a Bahamákon vállaltak fellépéseket majd egy amerikai körút következett, hogy utána, 1996-ban meghívást kapjanak a világ legrangosabb Párizsi Cirkuszfesztiváljára, ahol elnyerték a közönség és a zsűri díját. Ettől kezdve az artista-világ is elismeréssel tekintett a Rippel fivérekre és világ legrangosabb cirkuszainak menedzserei kapkodtak utánuk.

Turnéztak a Ringling Bros. Barnum and Bailey Show-val is, amely világ legnagyobb show-jaként hirdette magát! Bejárták az USA összes államát és nagyobb metropoliszait, majd mikor 2000-ben felléptek itthon a III. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ezüstéremmel távoztak, hogy egy héttel később a Párizsban megrendezésre kerülo 8. Nemzetközi Fesztiválon első helyezést érjenek el. Elhivatottságuk és profizmusuk révén meghódítottak már minden csúcsot, amit az artistaművészet számukra kínált. A mai napig a párizsi Moulin Rouge állandó tagjai, és habár nagyon szeretnék őket örökre a Moulin Rouge színpadán tudni, a fiúk nem vállalták a kizárólagosságot.

Számos díjjal büszkélkedhetnek, a cirkuszfesztiválok érmeinek megkoronázásaként került sor itthon, az előadóművészek állami kitüntetésének, a Hortobágyi Díjnak az átvételére. Ferenc és Viktor több, mint ötszáz televíziós produkcióban vettek részt világszerte. Határtalan kreativitásukban folyamatosan állítják fel az újabb és újabb világrekordokat nyaktörő mutatványaikkal Magyarországon.

Mint mondják, szomorú, hogy éppen hazánkban nincs akkora kultusza ennek a gyönyörű és nehéz művészetnek, hiszen csupán egy mozijegy áráért a művészek életüket kockáztatják lélegzetelállító mutatványaikkal. Franciaország rajong a cirkuszért és megbecsüli az előadóművészeket.
Karácsony előtt és után egy hatalmas területen öt cirkusz áll fel, a világ legjobb artistáit szerződtetik, akik napi három előadással, teltházzal
dolgoznak!

A Rippel fiúk sok jótékonysági, karitatív fellépést is vállalnak, segítve ezzel a rászorulókat. Most egy gyermek-tehetségkutatáson is törik a fejüket. Kifogyhatatlanok ötletekből, ha segíteni kell. Egy művészképző iskolát is alapítottak annyira szívükön viselik a magyarországi gyermekek fejlődését. Ha csak tehetik, magyar művészekkel dolgoznak, híres kosztümjeik tervezőjére, Megyeri Jánosra pedig már a Moulin Rouge vezetősége is felfigyelt, sőt külön fény effektusokat találtak ki kreációihoz.

Egész lényüket a családiasság, kedvesség lengi körül. A munkamegosztás is családias, Ferenc foglalkozik az adminisztratív feladatokkal (vízumok, papírok intézése, stb.) hogy Viktornak több ideje legyen feleségére és kislányára, akinek természetesen Ferenc a keresztapja, így a kislány úgy tudja: neki “két Apukája” van.

Most, túl a nyolcadik világ-rekordon, boldogok, kiegyensúlyozottak, szerények. Harminc évesen elérték művészetük abszolút csúcsát és elnyertek minden lehetséges díjat. Mi hiányzik még? Talán még egy-két világ-rekord és egy önálló Rippel Turné Színház. Ami késik, nem múlik…